Barion Pixel

FIGYEGAMU – IBD, Hepatológia és Táplálkozás Konferencia (Balatonalmádi, 2014. február 7-8. )

Kép
Balatonalmadi

Kedves Kollégák!

2014. február 7-én és 8-án egy kétnapos gasztroenterológiai-, hepatológiai- és táplálkozástudományi konferenciát rendezünk Balatonalmádiban. A programból világosan látszik, hogy hazánk legkiválóbb felnőtt- és gyermekorvos, gasztroenterológus szakértőit sikerült megnyerni arra, hogy mélyítsék tudásunkat az adott témában. Az előadók egy része egymásnak családtagja is, amely reményeink szerint továbbá erősíti a konferencia családiasságát. A konferencián kiscsoportos foglalkozás keretében egyrészt mindenki kipróbálhatja endoszkópos tudását egy bábun (szervező: Dezsőfi Antal), másrészt szakértők segítségével táplálkozástudományi gyakorlaton is részt vehet (szervező: Gárdos László). A két aktív nap közé egy színházi estet szerveztünk, Csuja Imre, az Örkény Színház Jászai Mari díjas művészének főszereplésével. Ezt követi majd egy táncos-zenés ellazulás.
Szponzoroknak köszönhetően sikerült a 2 napos, kreditpontos konferencia részvételi díját mérsékelni (35 év alatt: 6.000 Ft, 35 év fölött 12.000 Ft).
A szervezők nevében tartalmas és kellemes időtöltést kíván:

Veres Gábor
a Gyermekgasztroenterológiai Társaság elnöke

A program letölthető ide kattintva >>

jelentkezesi_lap_figyegamu_2014.doc

A dokumentumok letöltése a Magyar Gyermekgasztroenterológiai Társaság tagjai számára érhető el.

Jelentkezem tagnak
Kép
Szakmai ajánlások

Legújabb szakmai ajánlások

Táplálás Parenterális táplálás

Parenterális táplálás — Home Parenteral Nutrition

2018 ESPGHAN, ESPEN, ESPR, CSPEN

Táplálás Parenterális táplálás

Parenterális táplálás — Complications

2018 ESPGHAN, ESPEN, ESPR, CSPEN

Táplálás Parenterális táplálás

Parenterális táplálás — Standardized Versus Individualized Parenteral Nutrition

2018 ESPGHAN, ESPEN, ESPR, CSPEN

Táplálás Parenterális táplálás

Parenterális táplálás — Organisational Aspects

2018 ESPGHAN, ESPEN, ESPR, CSPEN